18. 2014 januárjában eljött a második thaiföldi utazásom ideje.



Bizonyára, 3 teljes évvel később. De higgye el nekem, én képletesen Thaiföldön éltem a projekt után, minden nap. Persze, az izgalom és az érzés, hogy ott voltam a helyszínen, semmi máshoz nem hasonlítható. Két hónappal korábban, 2013-ban eljött a komoly szervezés ideje, és a Qatar Airways újabb promóciós akciója után, különböző baráti társaságok mintegy 25 emberével, 14 napra Phuketre indultunk. Az általános szervezésben itt sem hagyom ki a szórakozást. Hogy a jegyárunkat kedvezőbbé tegyük, 10 órás éjszakai tartózkodással foglaltunk jegyet, odaút Dohában (Katar), visszaút Kuala Lumpurban. Gyorsan előre 2014. január elejére, amikor már Dohába értünk, és este 10-kor már csak azon kellett gondolkodnunk, hogy mit csináljunk másnap reggel 8-ig. Ez 10 teljes órát jelentett. Nem hagyhattuk el a repülőteret, ami még rosszabbá tette a helyzetünket. Kezdődtek a céltalan túrák (a repülőtér még a régi kialakítású volt) és mindenféle időpazarló próbálkozások italokkal, kajával és kártyajátékokkal. Úgy tűnt számunkra, hogy megállt az idő. De amikor már tudtuk, hova megyünk... sok barátom először ment, és az ő félelmük még nagyobb volt. Elérkezett a repülőnk ideje, amit egy órás Kuala Lumpur-i átszállással terveztünk, anélkül, hogy a leszálltunk volna a gépről, így este megérkeztünk Phuket repülőterére. Mire szabad taxit találtunk, mire Patongba értünk, mire bejelentkeztünk a különböző hotelekbe, amiket a különböző baráti társaságok szerint mindenki kiválasztott, és még egy egész 2 óra telt el észrevétlenül. A fáradtság kezdett úrrá lenni rajtunk, közel 2 napja nem aludtunk. Mindannyian azt terveztük, hogy aludni fogunk, elvégre 2 teljes hét pihenés és szórakozás állt előttünk. Igen ám, de nem... Néhány barátunk adta az ötletet, hogy igyunk egyet a Bangla Roadon. És...ha az ember elmegy oda inni, általában ott is marad másnap reggelig. Négy társaságra oszlottunk, mindenki kiválasztotta a neki tetsző bárt és zenei stílust, és magunkba szívtuk a Merry Street hangulatát. Emlékszem, hogy mindannyian vásároltunk helyi mobiltelefon-kártyákat, hogy gyors kapcsolatot tudjunk tartani egymással, és hajnali 4 óra körül kaptunk üzeneteket egy bolgár buliról és összejövetelről a Hollywood bárban. Azonnal azt mondtam: "Hát, most már a thaiföldiek tudni fogják, hol van Bulgária". Nem jártam messze az igazságtól, csak mi tudjuk, hogyan kell úgy bulizni, hogy sokáig emlékezzenek ránk. A következő Thaifölddel kapcsolatos csúcspontom valahol itt kezdődik.


Chapters