Az érzés mindkettőnk számára nagyszerű és nagyon izgalmas volt. El tudom képzelni, mi járhatott a szüleink fejében. Jól felöltözve a bulgáriai téli szezonra, elindultunk a szófiai repülőtérre. Ott, mint mindig, most is nőtt az izgalom, különösen, amikor sorba álltunk a Qatar Airways pultja előtt, és a képernyő fölött az állt, hogy... Bangkok. Bevallom, még miközben ezt a történetet írom, és azt kívánom, bárcsak ott lehetnék. Közel 5 órával később már a dohai repülőtéren voltunk, de ezúttal, ellentétben a második utammal, a tökéletes logisztikával, hiszen csak 2 órás leszállással. Elég idő ahhoz, hogy élvezzük a repülőtér látványát. Minden alkalommal, amikor ott tartózkodom, igazi világpolgárnak érzem magam. És akkor mindenféle fajú, vallású és nemzetiségű embert láttunk. Különböző öltözetű, szokású és hagyományú embereket. Mindenki sietett valahová. Itt valahol megemlítem, hogy az első és a második thaiföldi látogatásom között ugyanazzal a barátommal, akivel az első thaiföldi kapcsolatom során találkoztam, ismét a Qatar Airways szolgáltatásait vehettem igénybe, és az utazás lenyűgöző volt. Akkor 2 hét alatt bejártuk Hongkongot, Makaót, Kuala Lumpurt és Szingapúrt. De vissza a történethez. Eljött az idő, és felszálltunk a Bangkokba tartó tengerentúli járatra. Ez volt az első alkalom, hogy a feleségem életében ilyen messzire repül, és az érdeklődését erősen lekötötte ez a tény, és az érzelmek elsöprőek voltak. Már a katariak fedélzetén voltunk, és a helyünket kerestük. Olvastunk és visszafelé sétáltunk. De... kiderült, hogy nem találjuk a helyünket, és megakadtunk. "Hol vannak a helyünk? Miért nem láttuk őket?" - kérdeztük akkor magunktól, egymás szemébe nézve. Igen, mondhatnánk, annyira izgatottak voltak, hogy hiányoztak, de nem... eltűntek. Felhívtuk az egyik utaskísérőt, és féktelen érdeklődéssel vártuk az eredményt. Kiderült, hogy voltak helyek... de, a gép második emeletén. Haha...felmásztunk valami szuper csigalépcsőszerű, bárszerű lépcsőn, és egy kb. 100 ülőhelyes területen találtuk magunkat, ami előtt egy VIP rész kezdődött ülésekkel és...bárral. Közvetlenül előttük volt egy VIP rész szélesebb ülésekkel, ahol a repülés alatt internet-hozzáférés volt. "Szép volt! Miért ne!" - ujjongtunk, és büszkén foglaltuk el a helyünket. Élveztük a profizmust és a problémamentes repülést, és kb. 7-8 óra múlva már a bangkoki Suvarnabhumi repülőtéren voltunk. Annyi ember volt a reptéren, mintha a fél világ éppen abban a pillanatban özönlött volna be. A hőség és a páratartalom néhány nyitott ajtó mögött kúszott be. Körülbelül egy órát vártunk, hogy elintézzük a papírjainkat, és elindultunk a Bayoke Sky Hotelbe.